„Aztán furi dolog történt. Mikor odaértem a múzeumhoz, egyszerre csak egy félmillióért se mentem volna be. Megszűnt a vonzóereje, pedig azért gyalogoltam végig az egész rohadék parkon, és már előre örültem neki, meg minden.” (Salinger Zabhegyező)

Az előző posztokban (itt, itt és itt) megpróbáltam körbejárni azt a kérdést, hogy a jelenlegi tapasztalatokból milyen következtetéseket lehet levonni annak érdekében, hogy meghatározzuk a jövő fejlesztéseinek sajátosságait. Számbavéve a lehetséges alternatívákat, magam is többször elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán beszélhetünk-e most 3.0-ás attrakciófejlesztésről. Hiszen éppen napjainkban zajlik az a forradalom, amely a jelenkori interaktív attrakciós fejlesztéseket csúcsra járatja, ezt a típusú attrakciófejlesztést pedig a 2.0-ás változattal azonosítottuk legutóbb. Egyre-másra jönnek létre az ilyen típusú attrakciók, ráadásul az új technológiák egyik kedvenc kísérleti terepét jelentik ezek a megoldások.

Kulturális attrakciófejlesztést kerestem és találtam... 

A 2.0-ás attrakciókat az irányított ráismerés elsődlegessége határozza meg. Ez a gyakorlatban nem jelent mást, mint azt, hogy a fejlesztett kulturális örökségre - ab ovo - fejlesztendő potenciálként tekintünk, a kihívás pedig nem más, mint erre az objektív valóságra alapozva, hogyan lehet egy egyedi élményígéretet előállítani az interpretáció eszközeivel. (A tevékenység nem összetévesztendő a turisztikai termékfejlesztéssel, itt csupán a termékfejlesztés alapjáról beszélünk.) 

Az interpretáció forradalmát a korábbi posztunkban ismertetett ráismertetés igénye hívta életre. A piaci viszonyok, a felfokozott versenyhelyzet következményeképpen alkalmazott univerzális gyógymód, az „innovatív” interpretáció napjainkra elkezdett önálló életet élni. Az egyes fejlesztők, kiállítások kurátorai, turisztikai szakértők, függetlenül attól, hogy milyen tartalmat kívántak megjeleníteni, szofisztikáltabbnál szofisztikáltabb megoldásokat találtak ki. Az irányított interpretáció kisebb vagy nagyobb mértékben, de meghatározó módon elkezdte átalakítani az attrakció „természetes” fizikai valóságát, mind szellemiségében mind pedig a térbeli megjelenésében elsődlegessé vált. Sok esetben már nem a kulturális örökséget, hanem az innovatív interpretációt dobják piacra.

Az „attrakciófejlesztés” megnevezés is mintha ezekre a folyamatokra rímelne. Michelangelo Dávid-szobra kétségkívül attrakció, de nem lehet fejleszteni, ám ha egy okosszemüvegen keresztül megjelenítjük a szobrászmestert, amint éppen a márványtömböt faragja, mindjárt hozzátettünk valamit. Azt szoktuk elfelejteni, hogy ez már nem az attrakció fejlesztése lesz, hanem egy interpretációs többlettartalom hozzáadása az attrakcióhoz. Ez a többlettartalom többlet tudást jelent, de nem tudja helyettesíteni sem az esztétikai élményt sem az egyén szubjektív viszonyulását a tárgyhoz, témához, korszakhoz.

Vagyis szélsőséges esetben az interpretáció átveszi az attrakció tárgyának a helyét. Ez ad absurdum eljuthat oda is, hogy maga a tárgy is fölöslegessé válik, vagy csereszabatossá. Ebben az összefüggésben egy jól sikerült replika ugyanúgy alkalmas arra, hogy az interpretáció tárgya legyen, mint maga az eredeti alkotás.

Nemzeti érzelmű hőmérős hűtőmágnes Forrás: poem.ro.

A következő lépés pedig már a hamisított kultuszok előtérbe kerülése, amelyre sajnos Erdélyben találjuk a legjellemzőbb példákat. A példásan felújított Gyulafehérvárott a római kor emlékeit és az Osztrák Császárság időszakának miliőjét hangsúlyozzák. A parádés, ám gyanús hitelességű uniformisban vidáman masírozó császári katonák zenebonája mellett eltörpülnek a történelmi múlt valódi, hiteles értékei. A Drakula-kultusz már nem szándékos politikai találmány, inkább kiváló üzleti érzék eredménye. Ez esetben értékes történeti emlékeket (Törcsvári kastély, Segesvár vagy Vajdahunyad vára) használnak díszletként és hitelesítő elemként. Úgy tűnik, a folyamat megállíthatatlan, a legszebb erdélyi műemlékek erősen vonzzák a hollywoodi szellemiségű tartalomfejlesztést, most jelentették be, hogy a Vajdahunyad várában forgatják a Sárkányszív c. film 4. részét. Ez persze reklám, erősíti a turizmust, csakhogy Drakulával és az amnéziától szenvedő történeti interpretációkkal együtt ez is, mint fullasztó köd, rátelepszik az erdélyi kulturális örökség valóságára. Ami korábban hiteles érték volt, díszletté válik, a díszlet keretei között pedig újrajátsszák a múltat az attrakciógyárosok. (Pozitívumként megjegyzendő, hogy törcsvári kastély honlapja a Drakula-történetet mítoszként mutatja be, leszögezve, hogy kitalált történeti szereplőről van szó, a kastély elsődlegesen királyi rezidenciaként pozicionálja magát.)

Az interpretáció elvitathatatlan primátusa önmagában azonban nem fogja hozni az elvárt eredményeket, a látogatószámok növekedését. Részint azért, mert gombamód szaporodnak a hasonló tematikák mentén, hasonló technikai eszközökkel létrehozott látványosságok. Az érintőképernyő vagy a 3D film gyorsan veszít a varázsából, a hétköznapok technológiai fejlődésével pedig az évekig elhúzódó projektek nem tudnak lépést tartani. (Egy most tervezett attrakció reálisan 2018-ra készül el.) Ettől függetlenül a ráismertetés eszközei nem nélkülözhetők, de átalakítandók.

Sárkányölő Szent György szobra, Kolozsvár. Forrás: Főtér.ro.

Ebben a versenyben valami más fog felértékelődni: az eredetiség és hitelesség, az attrakciók 1.0-ás verziójának fundamentumai. Mert hiába készítenénk el Michelangelo Dávid-szobrának bármilyen pontos másolatát és helyeznénk el máshová, az a másik hely nem válik attrakcióvá. S hogy gyorsan egy ellenpéldát is mondjuk, a Kolozsvári Márton és Kolozsvári György Sárkányölő Szent György szobrának a kolozsvári Farkas utcai református templom előtt található másolata (az eredeti szobor jelenleg Prágában tekinthető meg) már attrakció annak ellenére, hogy az eredeti szobor Nagyváradon és nem Kolozsvárott volt felállítva. A szobor többi másolata (Budapest, Szeged) legfennebb egy érdekes látnivaló.

Ami mindebből következik, hogy a ráismerés-ráismertetés, a környezet és hitelesség viszonyrendszerét immár nem az interpretáció, a ráismertetés  elsőbbsége határozza meg, hanem a hitelesség. Ez a szempont pedig óhatatlanul átrendezi az attrakciófejlesztési hangsúlyait a közeljövőben.

A 3.0-ás attrakciófejlesztésben az interpretáció kérdése a rutin, a hitelességé a kihívás. A következőkben ez a kérdéskört vizsgáljuk.

Update: Hollandiában 3D nyomtatóval előállítottak egy Pseudo-Rembrandt festményt The next Rembrandt címmel...