Miskolc Pass, az „okoskártya”
2016. december 19. írta: N. Júlia

Miskolc Pass, az „okoskártya”

Alig néhány hete jelent meg a London Pass Turisztikai Kártya weboldalán a hír, hogy immáron okostelefonon keresztül is meg lehet vásárolni és használni is lehet a kártyát. Ez a szolgáltatás a Miskolc Pass kártyák esetében már tavasz óta elérhető, sőt, számos egyébben is okosabb Miskolc QARD alapú kártyája, mint a londoni. De miben is több a miskolci rendszer, mint Nyugat-európai társai?

miskolcpass_telefonon.jpg

  1. Nem szükséges okostelefonos alkalmazást letölteni

A London Pass kártya használatához először le kell tölteni egy alkalmazást az okoskészülékünkre, majd a vásárláskor kapott kódot beütve tudjuk a kártyát a telefonunkon felmutatva használni. Ez tárhelyet igényel a telefonon. A Miskolc Pass kártyák esetében azonban nincs szükség applikációra a kártyavásárláshoz és a használathoz sem – sőt, aki offline vásárolja meg a kártyákat, igény esetén az is megkapja a készülékükre is a vásárolt kártyát.

Ettől függetlenül természetesen Miskolc hivatalos turisztikai mobil applikációjában, a részletes miskolci eseménynaptárt és számos városfelfedező programot is nyújtó GUIDE@HAND Miskolc alkalmazásban is elérhetőek a turisztikai és városkártyák elfogadóhelyei – az applikáció pedig offline is használható, de csak annak szükséges letöltenie, akinek valóban szüksége van rá.

  1. Azonnali vásárlás

Míg a London Pass esetében az online vásárlásnál egy számkódot kapnak a vevők, amit aztán be kell gépelni az applikációba, a miskolci kártyák esetében azonnal megkapja az online kártyát a vendég a vásárlásnál.

  1. A sokat mondó QR kód

Míg a London Pass „okoskártyán” megjelenő QR kód csak az elfogadóhelyek felé kommunikál, a miskolci kártyákon található QR kódra kattintva a vendégek bármikor meg tudják nézni a közelben lévő elfogadóhelyeket, leírást kapnak róluk, és a kedvezmények mértékéről is tájékozódhatnak, sőt, a saját felhasználói szokásaikról is folyamatos információt kaphatnak. Ez önmagában persze még nem különlegesség – a kód tartalma azonban attól függően, hogy a kártya aktivált-e, illetve érvényes-e, mindig más üzeneteket közvetít a felhasználók számára. Ha például a kártya már lejárt, a kódra kattintva a város programjairól tájékozódhatnak a felhasználók.

gyerekkartya.png

Természetesen ugyanez érvényes az online vásárolt kártyákra is, hiszen a vásárlás után azonnal megkapott QR kód mögött lévő linken mindig a felhasználó számára legfontosabb információk jelennek meg.

A Miskolc Pass kártyacsalád legnagyobb előnye azonban a rugalmas használhatósága – ennek köszönhető, hogy 2016 decemberében Miskolc Pass Classic néven a lakosságnak szóló városkártyát is útjára bocsáthatja a helyi turisztikai szervezet, a MIDMAR Nonprofit Kft.

süti beállítások módosítása