Így látják a miskolciak Miskolc turisztikai kínálatát
2016. október 14. írta: N. Júlia

Így látják a miskolciak Miskolc turisztikai kínálatát

img_2472.JPG

A miskolci turisztikai szervezet 2016 nyarán a Miskolci Mosolyprogram részeként személyes kérdőíves felmérést készített olyan miskolci lakosok körében, akik miskolci turisztikai attrakciókat látogattak meg. A szervezet azt vizsgálta, a miskolciak mennyire elégedettek a város turisztikai infrastruktúrájával, illetve ők maguk milyen turisztikai szolgáltatásokat vesznek helyben igénybe, hogyan értékelik az elmúlt évek változásait. A felmérés nem reprezentatív városi minta alapján készült, a 370 fős mintavétel során kizárólag az attrakciók felkeresőire szűkített a szervezet, akik ismerik a város kínálatát, ezen belül pedig nagyjából egyenlő arányban vettek részt a különböző korosztályok a kutatásban, így a generációk közötti különbségeket is figyelemmel lehetett követni. A kérdőív ugyanazon kérdéseket tartalmazta, mint amit a Miskolcra érkező vendégektől megkérdeztek, így az is mérhetővé vált, hogy a vendégekhez képest miben más a miskolciaknak a városról alkotott képe.

Arra a kérdésre, hogy milyen turisztikai szolgáltatásokat vesznek igénybe, milyen attrakciókat látogatnak a városban, a különböző korosztályok természetszerűleg különböző rangsort állítottak fel. Az összesített TOP12-es lista alapján a miskolciak is a város családi kínálatából válogatnak legszívesebben. Legtöbben a helyi éttermeket keresik fel. A lista második helyén a fürdők és a wellness szolgáltatások állnak, amit a kulturális programlehetőségek (pl. mozi, színház, koncert, stb.) követnek. Ezt követi a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasúton történő utazás és a MiskolcZoo meglátogatása, a Diósgyőri Vár, majd a városnézés és túrázás, illetve a bulizás, múzeumlátogatás és a kalandparkok felkeresése.

A felmérés során egy öt fokozatú skálán kellett értékelni a miskolci turisztikai infrastruktúrát és az attrakciók kínálatát. A válaszadók 30%-a maximálisan elégedett, míg további 37% elégedett a miskolci szolgáltatásokkal, a válaszadók 24%-a pedig átlagosnak tartotta a kínálatot. Érdekesség, hogy Miskolc kínálatával a 40-60 év közöttiek a legelégedettebbek, a fiatalok pedig a legkritikusabbak.

A kutatás szerint a miskolciak az éttermekkel a legelégedettebbek, a válaszadók 90%-a értékelte kiemelkedőnek az étkezési lehetőségeket. A fürdőkkel a válaszadók 85%-a volt teljesen elégedett, az elégedettségi felmérés harmadik helyén a kulturális programkínálat végzett, hiszen a válaszadók 81%-a értékelte kimagaslónak a város kulturális kínálatát. A túrázási lehetőségekkel és az ehhez kapcsolódó infrastruktúrával a válaszadók 80%-a elégedett, míg a családi programkínálatot a megkérdezettek kétharmada értékelte jónak vagy kiválónak.

Az attrakciók rendezettségét, tisztaságát a válaszadók 49%-a értékelte az átlagostól jobbnak, további 37% átlagosnak, így összességében a válaszadók 86%-a tisztának és rendezettnek látja a várost. A közbiztonságot a válaszadók 35%-a átlagosnak, míg további 43% ennél jobbnak értékelte, így összességében a válaszadók 78%-a biztonságos városnak tartja Miskolcot. A szolgáltatások ár-érték arányát legjobbnak a 26-40 éves korosztály értékelte, a válaszadók 67%-a tartotta megfelelőnek, míg a senior korosztály és a 26 év alattiak csak 57%-ban nyilatkoztak teljesen pozitívan ebben a kérdésben.

Összességében elmondható, hogy a miskolciak véleménye Miskolc turisztikai kínálatáról nem tér sokban el a nem miskolciak véleményétől, s ugyan a generációk között vannak kisebb eltérések az egyes szolgáltatások megítélésével kapcsolatban, abban minden korosztály megegyezik, hogy a családok számára vonzó programkínálat magas színvonalon, jó áron, vonzó kulturális programokkal kiegészülve érhető el Miskolcon.

süti beállítások módosítása