Megkérdeztük a vendégeket, mennyire elégedettek Miskolc kínálatával...
2016. szeptember 28. írta: N. Júlia

Megkérdeztük a vendégeket, mennyire elégedettek Miskolc kínálatával...

... az eredmény minket nem lepett meg :-)

A miskolci TDM szervezet két évente személyes 1000 fős kérdőíves felmérést készít a Miskolcra látogató turisták véleményéről. A felmérés eredményét a Turizmus Világnapjára hoztuk nyilvánosságra. Az eredmények minket nagyon nem leptek meg, örülünk, hogy a Vendégek azt a Miskolcot látják, amit mi láttatni akarunk, de azért van néhány dolog, aminek mentén érdemes tovább gondolkodnunk.  

A személyes megkérdezésen alapuló kérdőíves felmérés kitért a vendégek összetételére, érdeklődési körére és arra is, mennyire elégedettek a Miskolc által nyújtott szolgáltatásokkal. A turisztikai szervezet 2014-ben már készített egy hasonló kutatást, így nyomon tudja követni az elmúlt két évben bekövetkezett változásokat is.  

b1.jpg

A két évvel ezelőtti felmérés eredményével összehasonlítva a legjelentősebb eltérés a közösségi közlekedésnek, a környezet rendezettségének és a kulturális programoknak a megítélésében történt. Míg a közösségi közlekedéssel 2014-ben még csak a válaszadók 27%-a volt maximálisan elégedett, mára a válaszadók 41%-a értékelte kiválónak. Az attrakciók környezetének tisztaságát, rendezettségét 2014-ben a válaszadók 36%-a tartotta kiemelkedőnek, idén viszont már 43% nyilatkozott maximálisan pozitívan róla, de további 29%-uk is elégedettségének adott hangot.  A közbiztonságot a válaszadók 41%-a kiválónak tartotta, további 24% jónak, 22% pedig átlagosnak, ami azt mutatja, hogy összességében Miskolcot a válaszadók 87%-a biztonságos városnak tartja. A legnagyobb fordulat azonban a kulturális programok számának és minőségének a megítélésében történt, míg ugyanis két évvel ezelőtt a válaszadóknak csak a 33%-a értékelte maximálisan megfelelőnek a miskolci kulturális programkínálatot, ebben az évben már a vendégek 51%-a tartotta ezt kiemelkedőnek – attól függetlenül, hogy a válaszadóknak csak a 10%-a jelezte, hogy kulturális programokra is ellátogat pihenése során.

midmar_1.JPG

Javult a szolgáltatások ár-érték aránya is a vendégek szerint: 2014-ben mindösszesen a válaszadó vendégek 27%-a tartotta kimagaslóan jónak a miskolci szolgáltatások ár-érték arányát, mára viszont már a megkérdezettek 34%-a értékelte az árakat maximálisan megfelelőnek a szolgáltatások minőségéhez képest.

A vendégek továbbra is a fürdők kínálatával voltak legjobban megelégedve, 66%-uk jelezte, hogy maximálisan elégedett, további 28% pedig, hogy elégedett a fürdőkkel, így összességében elmondható, hogy a vendégek 94%-a elégedett a miskolci fürdőkkel. A gasztronómiai kínálatot a vendégek 57%-a értékelte kiválónak, további 36% jónak, a szálláskínálatot a válaszadók 49%-a tartotta kiválónak, további 38% megfelelőnek. Miskolc családbarát kínálatát a válaszadók 51%-a tartotta kiemelkedőnek, további 32%-a pedig megfelelőnek. Mivel Miskolcon számos lehetőség van az aktív turisztikai szolgáltatások igénybevételére is, a kérdezőbiztosok rákérdeztek arra is, hogyan értékelik a túrázáshoz kapcsolódó programokat és szolgáltatásokat (pl. kitáblázottság, térkép, stb.). A vendégek 53%-a értékelte kiválónak ezt a szolgáltatáscsomagot.

A Miskolcra érkező vendégek egyébként a kérdőív eredménye szerint továbbra is nagyrészt Budapestről (34%), Észak-Magyarországról (32%) és az Észak-Alföldről (12%) érkeznek. 52%-uk már többször járt itt, visszatérő vendég. Negyedük 25-40 év közötti, 37%-uk pedig 40 és 60 év közötti. A megkérdezettek 38%-a diplomás, 42%-nak pedig középfokú végzettsége volt.

A visszatérő vendégeket megkérdeztük, miért választották újból Miskolcot pihenésük helyszínéül. Több lehetőségből választhattak, s ehhez további okokat is felsorolhattak. Legtöbben a Barlangfürdő miatt tértek vissza, a második legfontosabb ok pedig a „mert egyszerűen jól érzi magát az ember Miskolcon” volt, amely egyszerre dicséri a környezetet és a szolgáltatásokat is.

img_6632.JPG

A válaszadók nagyrészt családdal (65%), illetve baráti társasággal (16%) keresték fel Miskolcot, ezt tükrözi egyébként az igénybevett szolgáltatások köre is: legtöbben első helyen a fürdést jelölték meg, ezután következett a városnézés, majd a várlátogatás, kisvonatos utazás, túrázás, kalandpark, barlanglátogatás, állatkert látogatás és múzeumlátogatás. A válaszadók 31%-a szállodában szállt meg, 26% panzióban, 20% pedig rokonoknál.

Arra a kérdésre, hogy honnan szerezték az információkat, ami miatt Miskolcot és környékét választották pihenésük helyszínéül, a válaszadók 45%-a nyilatkozott úgy, hogy ismerősök ajánlására kereste fel a várost (ez az arány két éve még 38% volt), ami azt mutatja, hogy az ide érkezők jó hírét viszik az itteni turisztikai kínálatnak.

A felmérés eredményének összegzéseként elmondható, hogy a Miskolcra érkező vendégek szerint a város egy biztonságos, tiszta, rendezett családi desztináció, amely magas minőségű szolgáltatásokkal és kiváló családi programokkal várja az ide érkezőket.  

süti beállítások módosítása