Együttműködve versenyezni - központban a vendégigény
2016. január 25. írta: N. Júlia

Együttműködve versenyezni - központban a vendégigény

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács bemutatkozása Miskolcon

Magyarországon mintegy 3,5 millió ember utazik évente, a hazai lakosság kb. egyharmada. Ez óriási szám első ránézésre, ha azonban figyelembe vesszük, hogy ezekért az emberekért közel száz desztináció versenyzik Magyarországon belül, nem beszélve a külföldi desztinációkról, akkor mégis nagyon kevés. A verseny óriási, talán ennek köszönhető, hogy az "együttműködve versenyezni" elv, ami helyi szinten már létrehozta a TDM szervezeteket, a TDM-ek között nem mindig működik, mivel minden szervezet kizárólag a saját - nagyrészt belföldi - piaci pozícióit igyekszik erősíteni, még akkor is, ha a fejlesztésre pályázati források állnak rendelkezésre.  Pedig meggyőződésem, hogy valós hálózatos együttműködésekkel a nemzetközi versenybe is be tudna szállni a Kárpát-medence turisztikai kínálata. 

Alapvető probléma, hogy hálózatos fejlesztésekben nemcsak pályázatok kapcsán kell / lehet gondolkodni, nemcsak a projektek szintjén és a projektek lezárásáig kell(ene) az egyes hazai és külföldi desztinációknak együttműködni. Az igazán jól működő hálózatos turisztikai termékeket nem a pályázati források kötik össze, hanem a közös szakmai akarat és a vendégek igényeire szabott közös turisztikai termékek. Azaz a jól működő több desztinációt átfogó együttműködések nem a pályázatokra, hanem a vendégekre épülnek. 

A hálózatos együttműködések célja nem a szervezeteket segítő turisztikai pályázati források elköltése, hanem a vendégforgalom valódi növelése. A projekteknek nem a TDM-ekről, turisztikai szervezetekről, hanem a vendégekről kell szólni. Ezt a közös célt tűzte ki a miskolci TDM szervezet és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács, amikor elkezdett az egymás kínálatára építő turisztikai termékek kialakításáról és promóciójáról egyeztetni. 

munkacsi_var.jpgMunkács vára | Forrás: Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács

 2016. január 28-31-e között Miskolcon, a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsangon mutatja be turisztikai kínálatát a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács a miskolci TDM, a fesztivál szervezői és a Miskolc és Térsége Turisztikai Közhasznú Egyesület közös meghívására.

diosgyor.jpgDiósgyőr vára | Fotó: Hanák Tibor |Forrás: Miskolci TDM

Kárpátalja földrajzi elhelyezkedése, természeti adottságai, sokszínű kultúrája kedvezően befolyásolja a térség idegenforgalmi kínálatát. Kárpátalja-szerte lépten-nyomon találkozunk az ezeréves magyar kultúrát hirdető emlékhelyekkel: Vereckei-hágó, Tisza forrása, Rákóczi szabadságharc helyszínei, munkácsi vár, huszti vár, csak hogy néhányat említsünk. A turizmus Kárpátalja egyik legfontosabb gazdasági húzóágazata a szakemberek szerint. Ilyen megfontolásból alakult meg 2014-ben a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács, a megyei magyar turisztikai szervezetek összefogásának köszönhetően. Alapító tagjai a turizmussal foglalkozó kárpátaljai magyar nonprofit szervezetek, turisztikai intézmények, vállalkozások, vállalkozók és magánszemélyek. A szervezet főbb céljai: a kárpátaljai turizmus fejlesztése, Kárpátalja egységes magyar turisztikai arculatának kialakítása, a turizmussal foglalkozó kárpátaljai magyar jogi- és természetes személyek érdekeinek képviselete, turisztikai desztináció menedzsment rendszer kiépítése és működtetése.  A szervezeten belül hét munkaszekció működik: fesztiválok, rendezvények, gasztronómia, falusi turizmus, borászat, aktív turizmus, idegenvezetők, épített örökség.

vereckei-hago.jpgVereckei hágó |Forrás: Kárpátaljai Magyar Turisztikai tanács

Kárpátalja egységes bemutatkozása a Miskolci Kocsonya Farsangon reményt és lehetőséget ad újabb magyar turisták megnyerésére és a magyar-magyar kapcsolat építésére határon innen és túl.

szineveri-to.jpgSzinevéri tó | Forrás: Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács

A miskolci TDM szervezet több határokon átnyúló tematikus út helyi szakaszának fejlesztésén is dolgozik, nagyrészt határon túli magyar szereplőkkel közösen. A cél a közös kulturális értékekre építő, az egyediséget még jobban hangsúlyozni tudó olyan turisztikai termékek kialakítása, amelyek már elég nagyok, láthatóak ahhoz, hogy akár a távolabbi külföldi küldőterületek is megszólíthatóak legyenek ezekkel a termékekkel. 

süti beállítások módosítása